KONTRASZT-KIÁLLÍTÁS – DEBRECEN

folder_openHírek

A másodikos kozmetikus osztály a Debreceni Egyetemen járt, ahol egy nagyon tanulságos, ugyanakkor látványos és egyben elgondolkodtató kiállítást tekintett meg, mely olyan témákat ölel fel, amikről az emberek nem szeretnek, vagy nem mernek beszélni. Ilyenek a családon belüli erőszak, házasság előtti nemi élet, abortusz, öngyilkosság, drog-és kábítószer-használat.

Szent Bazil Középiskola KONTRASZT KIÁLLÍTÁS – DEBRECEN Hírek

Magát a kiállítást a Rendőrség és a Református Egyház közös „koprodukcióban” szervezte meg és célja az, hogy a fent említett témákon a fiatalság elgondolkozzon, ill. merjen bátran beszélni. Kozmetikusainknak lehetőségük nyílt – a látványos plakátok és videók megtekintésén kívül – egy „autószimulátor” kipróbálására, ahol vezethettek „normál állapotban” és vezethettek „alkoholos, ill. kábítószeres befolyásoltság” alatt is. Ez utóbbit egy speciális szemüveg felvételével tudták imitálni, melyek a fotókon jól láthatóak.

Szent Bazil Középiskola KONTRASZT KIÁLLÍTÁS – DEBRECEN Hírek

A kiállítás nagyon megérintette a tanulókat. Több kozmetikus is a könnyével küszködött. Nem gondolták volna, hogy ezen témák ennyire mély érzelmeket váltanak ki belőlük. Bár a kiállítás a keresztény egyház tanaira épül, mégis komolyan kell vennünk, hisz ezek a dolgok nem vallási identitás szerint válogatnak. Bárkivel megtörténhetnek függetlenül attól, hogy valaki vallásos, vagy éppen ateista. Akár Veled is. És akkor ki segít…..?

Debrecen, 2010.10.07.

Tags: , ,
Menü