„Tessedik” kreatív kézműves sátor és Telegdi „szépségszalon” a Campuson

folder_openHírek

Az idei évben július 21. és 25. között rendezték meg a debreceni Nagyerdő területén a hatalmas tömegeket vonzó Campus Fesztivált. A nagyszabású rendezvényen az úgynevezett Civil utcában a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium és a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola is bemutatkozott.

Szent Bazil Középiskola „Tessedik” kreatív kézműves sátor és Telegdi „szépségszalon” a Campuson HírekMivel iskoláink képzési kínálata igen széles palettán mozog, a rendezvényre olyan színes programmal készültünk, ami sok embert megszólíthat, sok érdeklődőt vonzhat, ugyanakkor képet ad intézményeink munkájáról. Ennek megfelelően kreatív sátrunkban bemutattunk – a szakács és a pincér képzéshez kapcsolódóan – különböző gyümölcs- és zöldségszobrokat, illetve ezek elkészítésének technikáját, de a kreatív gyakorlatok közül nem hiányozhatott a gyöngyfűzés, a dekupázs-, a mozaik készítés, az üvegfestés sem. Ezeken kívül gondoltunk a legfiatalabbakra is, akik szüleikkel érkeztek a fesztiválra: nekik arcfestéssel kedveskedtünk. Rendhagyó szépségszalonunkba pedig bárki betérhetett egy frissítő arcmasszázsra, de akár teljes átalakulásra is, hiszen a fesztiválok velejárója, hogy ha csak pár napra is, de az ember felöltehtei azt az arculatot, amit a hétköznapokban nem mer vagy nem tud felvállalni.

Szent Bazil Középiskola „Tessedik” kreatív kézműves sátor és Telegdi „szépségszalon” a Campuson Hírek

A 0. nap a berendezkedésé volt: bejártuk a terepet, feltérképeztük a lehetőségeket, hiszen az Telegdit képviselő fodrász és kozmetikus tanulók munkájához feltétlenül ismernünk kellett néhány technikai információt (víz-, áramellátás stb.). Ezen a napon még többnyire csak a dolgozók érdeklődésére számítottunk. (Az első vendégeink egyike éppen egy biztonsági őr volt.)

Szent Bazil Középiskola „Tessedik” kreatív kézműves sátor és Telegdi „szépségszalon” a Campuson Hírek

Aztán ahogy megnyílt a kapu, a kempingbe érkező látogatók közül is egyre többen sétáltak pavilonjaink felé. Az 1. naptól kezdve szinte folyamatosan érkeztek a fiatalok (és a már nem annyira fiatalok). Délelőttönként a felfrissülni vágyók, a kézműves foglalkozások iránt fogékony érdeklődők látogattak meg minket, délután aztán a bulizni indulókkal újból visszatértek, hiszen az esti koncertekre mindenki lázasan készült, mindenki jól akart kinézni. Így aztán a lányok szinte megállás nélkül készítették a hagyományos és az extrém frizurákat, a különleges és a hagyományos sminkeket. Nagy sikert aratott a hennafestés is. Hivatalosan 10 órától 18 óráig volt nyitva mindkét standunk, de bizony igen gyakran túlléptük ezt az időtartamot.

Szent Bazil Középiskola „Tessedik” kreatív kézműves sátor és Telegdi „szépségszalon” a Campuson Hírek

Az érdeklődők sorban állás közben megismerték iskoláinkat, képzéseinket, megnézhették bemutatkozó kisfilmjeinket, és kézzelfogható képet, látványos bemutatót kaptak az iskolánkban folyó szakképzések színvonaláról. A fesztiválon készült képek önmagukért beszélnek: változatos programjainknak, kínálatunknak köszönhetően sokan ellátogattak hozzánk, így megismerték iskolánkat, képzéseinket. Több fiatalokkal foglalkozó civil szervezettel is felvettük a kapcsolatot, így egyre több tanulni, értékes szakmát szerzeni vágyó emberhez eljuthat hírünk.

Szent Bazil Középiskola „Tessedik” kreatív kézműves sátor és Telegdi „szépségszalon” a Campuson Hírek

Tanulóink már most kiválóan „vizsgáztak”, munkabírásból és szakmai szempontból egyaránt, hiszen mindenki elégedetten távozott kezeik közül! Iskoláink tanárai pedig megmutatták, hogy az osztálytermen kívül is tudnak kreatívak lenni, képesek tenni a fiatalokért. Köszönettel tartozunk iskoláink mindazon tagjainak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Telegdi és a Tessedik hírneve még több emberhez eljusson.

Szent Bazil Középiskola „Tessedik” kreatív kézműves sátor és Telegdi „szépségszalon” a Campuson Hírek

Örülünk, hogy részesei lehettünk a rendezvénynek!

 

Tags: , ,
Menü