Látogatás az Internet Fiestán

folder_openHírek

A mai modern világ elengedhetetlen kellékei a számítógépek és az internet, melyek az elmúlt néhány évtizedben gyors ütemben fejlődtek, és az élet számos területén megtalálhatóak, így az oktatásban is. A debreceni számítógép-szerelő és -karbantartó szakon tanuló diákok ennek kapcsán március 29-én részt vettek a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár által megrendezett Internet Fiesta elnevezésű programsorozaton.

Szent Bazil Középiskola Látogatás az Internet Fiestán HírekLátogatásunk első állomása az Infotéka volt, ahol megtekinthettük a Számítógép-történeti kiállítást a ’80-as évek legismertebb mikroszámítógépeiből. A diákok eddigi tanulmányaik során már megismerkedhettek a számítógépek fejlődésével, ez a kiállítás pedig lehetőséget adott arra, hogy külföldi mikroszámítógépek mellett szemügyre vegyék a legismertebb hazai gépeket is. Ilyen volt például a HT1080Z nevű számítógép is, melynek külön érdekessége, hogy egy iskolaszámítógép-pályázat nyertese volt. A tanulók tovább bővíthették ismereteiket azzal, hogy minden egyes számítógéphez részletes leírásokat is olvashattak.

Szent Bazil Középiskola Látogatás az Internet Fiestán Hírek

A számítógépekkel foglalkozó szakember számára fontos, hogy mindig tágítsa megszerzett tudását, mivel az informatika világában egyre újabb és újabb technológiák jelennek meg. Ehhez segítség a tanulók számára a megfelelő szakirodalom tanulmányozása, kölcsönzése. Ennek kapcsán ismerkedtek meg a diákok a könyvtár felnőtt és nyelvi részlegével. Az utóbbi részlegen a nyelvtanuláshoz szükséges könyveket tekintették meg, melyek segítenek a diákoknak felkészülni a szakmai idegen nyelv elsajátítására.

Szent Bazil Középiskola Látogatás az Internet Fiestán Hírek

Az olvasóterem volt a helyszíne az adatbázisokkal kapcsolatos előadásnak, ennek során a már ismert internetes adatbázisok mellett a diákok új adatbázisokkal is találkozhattak, melyeket az előadás végén nagy örömmel próbáltak ki. Az adatbázisok használata nemcsak a tanuláshoz és ismeretszerzéshez hasznosak, hanem a fiatalok kikapcsolódásához is segítséget nyújthatnak.

Szent Bazil Középiskola Látogatás az Internet Fiestán Hírek

A nap végén a könyvtárból sok új információval és élményekkel gazdagodva távoztak a diákok. Jó alkalom volt ez arra is, hogy a mai fiatalokhoz közelebb kerüljön a könyvtárhasználat világa.

Szent Bazil Középiskola Látogatás az Internet Fiestán Hírek

Köszönettel tartozunk a könyvtár empatikus és segítőkész osztályvezetőjének Dr. Csontosné Skara Ilonának és kedves munkatársainak egyrészt a csoportunknak nyújtott egyedi lehetőségért – a könyvtár hétfői nap tart zárva, ennek dacára megnyitották számunkra –, másrészt a szíves fogadtatásért, előadásokért és kalauzolásért.

Nagy Zsombor: „A könyvtárban az informatikai terem volt a legérdekesebb, mert ebben volt a régi mikroszámítógépekről szóló kiállítás.”

Bangó Ádám: „Érdekes bemutatón vettünk részt, az internet Fiestán a Méliusz-könyvtárban. Láthattuk a régi idők számítógépeit illetve megismerkedtünk a könyvtár felépítésével, szolgáltatásaival; rendkívül sok élménnyel gazdagodtunk a bemutató alatt.”

12/DG-N/2008 Számítógép szerelő, karbantartó osztály.

Tags: , ,
Menü