Ilcsi termékek bemutatója Debrecenben

folder_openHírek

A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola debreceni tanszalonjában 2010. február 17.-én ismét megrendezésre került az Ilcsi termékcsalád bemutatása. Akik még nem ismerik közelebbről az Ilcsi termékeket, jó ha tudják, hogy ezek teljesen natúr kozmetikumok ezért minden esetben friss gyógynövényekből, gyümölcsökből, zöldségekből és gyógyvízből készülnek..A termékeik kifejlesztése során nem végeznek állatkísérleteket, és nem használnak állati eredetű anyagot sem. Az ehhez hasonló bemutatók körül mindig nagy az izgalom a tanszalon falin belül, hiszen a tanáraink és a diáktársaink is tökéletesen egyetértenek az Ilcsi-féle filozófiával, ezért remekül együtt tudnuk dolgozni a szépségért.

Szent Bazil Középiskola Ilcsi termékek bemutatója Debrecenben Hírek

Ilyen jellegű bemutató évente csak egyszer kerül megrendezésre nálunk, így a másodéves kozmetikusaink már gyakorlati tapasztalataikkal hallgatták végig az előadást, míg az első évesek az újdonság erejével és azzal a vággyal, hogy ők is minél előbb kipróbálhassák ezeket a nagyszerű termékeket. Az előadás fő témája az Ilcsi kozmetikai termékek szakszerű használata, alkalmazása, és a különböző kozmetikai problémák kezelése. Ezeken kívül azt is megtudhattuk, hogy jelenleg a világ több mint 30 országában ismerik el Ilcsi néni és az Ilcsi Szépítő Füvek munkáját azzal, hogy használják a termékeket, s alkalmazzák az általa kifejlesztett kozmetikai kezeléseket. Mindenhol kuriózumnak számít a rendkívül nagy növényi tartalmú, jól azonosítható, a magyar sajátosságokat magába foglaló, magas hatóanyag-koncentrációjú kozmetikum.

Szent Bazil Középiskola Ilcsi termékek bemutatója Debrecenben Hírek

A bemutató teljesen lekötötte a figyelmünket, megtapasztalhattuk, hogy mesterséges anyagok és állatkísérletek nélkül is tudunk megoldást találni az egyes vendégek kozmetikai problémáira, és gyönyörűvé varázsolhatjuk őket. Bízunk benne hogy az itt megszerzett tudás kamatozni fog a későbbi munkánk során, és sok emberhez eljuttathatjuk ezt az életfilozófiát a kezelések alkalmával.

Németh Klaudia 12. évfolyamos és Csuri Barbara 13. évfolyamos kozmetikus tanulók.

Tags: , ,
Menü