A Kontraszt kiállításon jártunk

folder_openHírek

2010. január 19.-én a gyakorlati oktatás folyamán oktatónk, Polyákné Márta Edina kíséretében ellátogattunk a tanszalonunk szomszédságában megnyílt Kontraszt Kiállításra. Az interneten lévő és a plakátok, szórólapok reklámkampányán keresztül előzetes betekintést nyertünk a témába, mely alapján mindannyian nagy izgalommal és talán pici félelemmel vártuk a kiállítás megtekintését.

Szent Bazil Középiskola A Kontraszt kiállításon jártunk Hírek

Ez a rendhagyó multimédiás kiállítás hét témát dolgoz fel; a jót a rosszal szembeállítja. Az első a családon belüli erőszak, a félelem, az agresszió, a generációs problémák, majd a „normális” családi élet: apa-fiú kapcsolat, a házastársak egymással szembeni tisztelete, a gyermekek jóra tanítása.  A második téma a párválasztás, az örömteli házasságkötés, gyermekvállalás, a nagyszülők öröme unokáikban; szemben a párkapcsolatokat megrontó statisztikák által kimutatott két fő probléma: az alkoholizmus és a félrelépés. Majd láthattuk a gyermekek születését, az anyák boldogságát, az abortusz szörnyűségeit. Sokkoló képeket mutattak, amit könnyek nélkül nem tudtunk végig nézni! A negyedik téma az emberi felelőtlenségről, meggondolatlanságról szólt egy negyven éves nő rossz példáján okulva, aki egy tizenöt éves tinédzsertől vállalt gyermeket. A következő megálló Karcsika alkoholista-drogos eufórikus-kínlódó életéről, leszokásának megpróbáltatásáról, haláláról szólt. Sokunknak ismerős volt Karcsika története, hiszen édesapja minden középiskolába ellátogatott prevenciós előadásokat tartani, hogy fia rossz példájából tanuljunk, és ne legyünk meggondolatlanok! A hatodik téma betekintést engedett különböző vallási közösségek szokásaiba; az élet igazi értékeire, céltudatosságra, szeretetre, tiszteletre tanít, míg a depresszió és az öngyilkosság értelmetlen mivoltára hívja fel a figyelmet. Az utolsó a megváltás csodája, ahol az apának döntenie kell fia vagy több száz ember élete között.


Számomra nagyon érdekes és tanulságos volt a kiállítás, mert fontos, hogy ezeket a fiatalok is lássák és mérlegeljék megéri-e meggondolatlan dolgokat elkövetni. Bátran ajánlom mindenkinek!

Horváth E. és Aros J. 11. évfolyamos fodrász tanulók
Amikor eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a Kontraszt Kiállítást, még nem igazán tudtuk, mi vár ránk. Úgy hiszem, nemcsak a fiataloknak és nemcsak néhány hónapig kellene tartania ennek a nevelő és felrázó „dolognak”. A mai világban, életfelfogásban igenis szüksége van mindenkinek iránymutatásra, a hamis értékek helyetti valódiak ismeretére, a tisztelet és szeretet, megbecsülés kölcsönös megadására – amit sok családban még hírből sem ismernek. Anyaként talán még jobban megviseltek a látottak, de a tanulók szeme is sokszor könnyektől csillogott. Levezetésként egy autós szimulátorban sofőrködtünk józanon, ittasan és drogosan szemüveg segítségével. A nevetés jótékonyan oldotta a bennünk felgyülemlett feszültséget.

Bízom abban, hogy a mai tanításokat magukban átgondolják, azután sokkal megfontoltabbak és céltudatosabbak, felelőségteljesebbek, tisztelettudóbbak lesznek; boldog, kiegyensúlyozott felnőtté válnak!
Polyákné Márta Edina Mesterfodrász, gyakolati oktató

Tags: , ,
Menü