Debrecenbe kirándultunk

folder_openHírek

Július elsején reggel a 7:40es személyvonattal indult kis csapatuk Kisvárdáról, Debrecenbe meglátogatni Csetneki Sasa Alfa-Parfos bemutató fodrász új szalonját, és megtekinteni a Déry Múzeum kiállításait. Debrecenbe érve villamosra szálltunk, majd kis séta után elértük első úti célunkat: a BACKSTAGEHAIR csapat fodrászatát. Sasa már az utcán várt minket, a szalonban pedig a jégbe hűtött meggyízű üdítő pezsgőspohárban. Mindannyian elámultunk, hogy mennyire jól mutat a fekete-fehér kontrasztja a bútorokon, falakon. A luxus és a profizmus sugárzott az egész üzletből: az utcáról lépcsőn mentünk le, ahol a tükörfényes fekete csempe visszaverte a párkányon elhelyezett illatmécsesek fényét, a váróteremben kényelmes kanapé hívogatott, plazma tv, és a már említett „pezsgő”, beljebb a munkaterület-ahol ketten vágnak hajat-, legbelül a hajfestő szakember „szentélye” található. Amikor kényelmesen elhelyezkedtünk Sasa először a tanulókat kérdezgette szakmával kapcsolatban, majd mesélt a saját tanulóéveiről, a versenyekről, a külföldi utazásairól, a teveiről.

Szent Bazil Középiskola Debrecenbe kirándultunk Hírek

Ő is alkalmaz néhány tanulót, közülük az egyik az idei Szabolcs Kupán a férfi hajvágás-szárítás kategóriában döntős helyezést ért el. Az előzetes megbeszélés alapján egyik tanulónk lett volna a modell hajvágásra, de hogy is tanulhasson Sasa saját modellről gondoskodott. Miközben dolgozott el is magyarázta, hogy mit mért és hogyan csinál. Az elkészült művet: rövid női divatfrizurát vastapssal jutalmaztuk.Még beszélgettünk egy kis ideig, fotókat készítettünk, és egyetlen fiú tanulónk egy üveg nagyon finom vörösborral köszönte meg a szívélyes vendéglátást. Ebédelni a nem messze lévő Plázába mentünk, mindenki szájíze szerint választott hamburgert, pizzát, frissensültet. Sietnünk kellett, hogy a tervezett programot a vonat indulásáig be tudjuk fejezni.

Szent Bazil Középiskola Debrecenbe kirándultunk Hírek

A múzeumban először Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című képén sokáig elmélkedtünk, megfigyeltük, hogyan használta a fény-árnyék játékát az egyes figurák kiemelésénél. Az egyiptomi teremben két díszszarkofág, múmia, istenszobrok és használati tárgyak, a keleti Kína és Japán népi ipar- és harcművészeti tárlaton, különböző művészek festményei, egy gyógyszertár kellékei, majd a magyar kultúra népi emlék- és használati tárgyai, mezőgazdasági eszközök, lószerszámok, régi pénzek következtek. Felfedeztünk egy tárolót, ahol régi csont és ezüst fésűk, csatok, pipere felszerelések láthatók. Az alagsorban preparált védett madarak sorakoztak az üveg mögött.

Szent Bazil Középiskola Debrecenbe kirándultunk Hírek

A múzeum előtt készítettünk fotókat-mivel bent nem engedélyezik a fényképezést-, és a szökőkutat is akkor indították be, mintha csak nekünk csordogálna.
Innen a Nagytemplom előtt vezetett az utunk az Udvarház felé, ahol a Gara Cukrászdában finom fagylaltokkal frissítettük fel magunkat a nagy melegben. A villamosra várva néhány méter távolságból láttuk a Turul-madaras szökőkutat is.

Szent Bazil Középiskola Debrecenbe kirándultunk Hírek

Az állomáson vásároltunk még frissítőket, ajándékokat, majd felszálltunk a hazafelé tartó vonatra. A fülkében megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett a mai napon, és megállapítottuk, hogy az elejétől a végéig minden tökéletes volt. Fáradtan, de tele élménnyel térünk haza.
[Polyákné Márta Edina fodrász szakoktató, mesterfodrász]

„A múzeumban láttam olyan szekrénykét, amelyikben több titkos rekesz is volt. A régi magyar használati tárgyak is tetszettek, de a legszebb látványt maga Debrecen nyújtotta. A legközelebbi kirándulásra is elmegyek az oktatómmal!”
[Almási Anett 11.évf.] „A mai naptól Sasa a példaképem, hiszen tanulóévei hasonlítanak az enyémhez, mégis híres és jó szakember vált belőle. Alig várom, hogy megjelenjen az egyik szaklapban a többoldalas új kollekciója.”
[Muhar Miklós 12.évf.]

Tags: , ,
Menü