Fodrász szemmel

folder_openHírek

A kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola Nevelőtestülete arra kért bennünket, hogy próbáljuk meg az iskolában működő szakoktatás bemutatását. Minél több intézménnyel vegyük fel a kapcsolatot, és a diákoknak mutassuk meg, hogyan történik iskolánkban a fodrász, kozmetikus szakma oktatása, képzése.

Szent Bazil Középiskola Fodrász szemmel Hírek

Bemutatónk első állomása a Demecseri Oktatási Centrum Gimnáziuma volt 2009. április 1.-én. A kezdést hosszas előkészület előzte meg. Az elsős fodrásztanulók korán érkeztek. A 14 fős tánccsoport haját elkezdték fonni, majd extravagáns frizurát fésültek. A kozmetikus lányok a sminktudásukat mutatták meg első ízben, szintén a tánccsoport tagjain. Ők a megnyitó után tánc produkcióval mutatták meg a sminkeket és frizurákat. Bíró Ágnes tanárnő a fodrászat oktatásából, szépségéből, taktikájából mindent meg szeretett volna mutatni a rendezvény során. Kiss Erika, Kovács Zsanett, és Berecz Gabriella 12. osztályos fodrásztanulók bőrillesztéssel mutatták meg tehetségüket. Molnár Mariann 13. osztályos fodrásztanuló divatos férfivágást mutatott be, modellje a 12. osztályos fodrásztanuló, Molnár Miklós volt. A közönség közül kiválasztott 2 fiút, akit szintén megnyírt. Az idei divatszín a vörös és árnyalatai. Két festéstechnikát mutattunk be Dajka Ágnes, és Tóth Enikő 13. osztályos fodrásztanulók segítségével. Amíg a lányok dolgoztak, Bíró Ágnes tanárnő bemutatta iskolánkat, és elmondta a színpadon történő munkák folyamatát.

A mai frizura trend első helyén a hullámok állnak. Elsős fodrásztanulóink: Szabó Edina, Márta Anita, Dicső Krisztina, Zakor Nikoletta babafejen a vízhullámot hozta bemutatónkra. A gyönyörű élű hullámok nagy sikert arattak a közönség körében. Bemutattuk a triplavasas hajsütést is. A megfestett modellek frizuráját Baloghné Tóth Mónika tanárnő és Bíró Ágnes tanárnő levágta a mai divatnak megfelelően. Az érdeklődők közelről is megtekinthették a munkánkat. Vállalkozhattak frizurakészítésre, sütésre, vágásra, bőrillesztésre. Tóth Erika tanárnő bőrápolási tanácsokkal látta el a gimnazista srácokat és lányokat. Nagyon sok érdekes és hasznos dolgot megtudhattak a diákok. A kozmetikustanulók vállalták a közönség közül azokat a diákokat, akik sminket szerettek volna készíttetni, tanácsot tudtak adni sokak számára. Bemutatónk fináléjaként felvonult Kiss Erika versenymunkája és a végzős diákok: – Radvánszki Éva, Molnár Mariann, Dajka Ágnes, Éles Nikoletta, és Bíró Ágnes tanárnő által készített alkalmi frizurák, melyhez alkalmi sminket készítettek a kozmetikus tanulók.

Véleményem szerint kiváló bemutatót sikerült tartanunk. Minden résztvevő maximálisan hozta a tudását, amit érdeklődéssel, figyelemmel jutalmaztak a demecseri diákok. Nagy öröm számomra, hogy az iskolánk tanulói, ügyes felkészült „szakemberek”, melynek köszönhetően a bemutatkozás mellett, olyan gyerekeknek tudtak segíteni, akik vágytak egy divatos frizurára, vagy egy trendi sminkre, de eddig nem volt részük ilyenben, és a mi diákjaink ezt lehetővé tették. Csak így tovább… Várjuk a következő bemutatót.

Baloghné Tóth Mónika szaktanár, osztályfőnök

Tags: , ,
Menü