Utazás a szépítő füvek világába

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Utazás a szépítő füvek világába Hírek

2008. november 3-án a nyíregyházi kozmetikus osztállyal ellátogattunk Budapestre, Ilcsi néni laboratóriumába. Megérkezvén Ilcsi néni fia fogadott bennünket, és először kis video összeállításban bemutatta és elmondta a kozmetikumok történetét. Majd néhány mondatban önmagukról is beszélt. Megtudhattuk, hogy édesanyja kozmetikai pályafutása 1958-ban indult el, aztán egyre szélesebb körben kezdte fejleszteni, bővíteni az általa készített termékeket. 1984-től megalapította fiával az Ilcsi Szépítő Füvek Kft.- t, ettől kezdve közösen, maximális tudásukat adva fejlesztik a ma már világhírűvé vált termékek skáláját.
E rövid kis cégismertető után kaptunk egy félórás ebédszünetet, miközben megkóstolhattuk az általuk készítetett csipkebogyó lekvárt és teát. Ez a kis nasi mindenkinek nagyon ízlett.
Ebéd után az izgalmunk csak fokozódott, mert a laboratórium megtekintésére került sor.
Az első teremben egy fém tartályban tartják a növényeket összepréselve. Lenyűgözve néztük az összepréselt rózsaszirmokat. A következő helyiségben láthattunk két kisebb és egy nagyobb gépet, amelyek kikeverik a krémeket. A kisgépek egyikében volt a finom illatú kövirózsa testápoló, a másodikban a hét gyógyfüves pakolás. A harmadik és egyben a legnagyobbik gép tartalmazta a fekete szappant. Ámulva néztük a gépek munkáját. Elképesztő volt számunkra, ahogyan készülnek a kozmetikumok.
Ezután megismerkedhettünk a csomagolás folyamataival, a tégelybe töltéstől a címkézésen keresztül a szállításra kész állapot eljutásáig.
A krémek tartalma mindenki számára meglepő volt, mert (mint megtudhattuk, láthattuk) friss zöldségekből, gyümölcsökből és különböző növényekből áll. Bár már így visszagondolva valóban találkoztunk olyan kozmetikummal, amely összetevői között szerepelt pl. szőlőmag, de ezt akkor még nem gondoltuk végig, csak elsiklott a gondolatunkban. Azt hiszem, ez a nap már azért is hasznos volt, mert így tudatosabban olvasunk el egy-egy termékismertetőt.
Sokan elcsodálkoztunk, hogy egy ilyen világhírű cég, ahol kb. 130 féle krémet gyártanak, ilyen „kis” területen működik. Ez is bizonyítéka annak, hogy nagy dolgot is lehet ésszerű kihasználtsággal ekkora területen alkotni.
A táj gyönyörű volt, az élmény pedig, elmondhatatlan, mert ezt látni kell!

Köszönjük ezt a szép napot mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a látottakkal is bővíthettük szakmai tudásunkat.

I. éves kozmetikus tanulók

Tags: , ,
Menü