Jelentkezz festőnek!

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Jelentkezz festőnek! Hírek

Napjainkban – a korábbi éveket is figyelembe véve- az az általános tapasztalat, hogy hazánkban a legrohamosabban fejlődő, és a munkát végzők nagy részét bekebelező iparág az építőipar. Ennek oka, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a felújítások, korszerűsítések, átalakítások, és az új-építések mind magán, mind pedig állami szinten. Szinte bizonyos, hogy ezt az iparágat a továbbiakban is ez a fellendülés fogja jellemezni, biztos megélhetést adva az ezen a területen dolgozóknak.

Az iparág szépségéről leginkább a szobafestő-mázolók munkáját szemlélve győződhetünk meg vizuálisan. Ők azok akiknek munkája réven új színt, harmóniát kap az addig szürke, egyhangú épület. Nekik köszönhetően emelkednek ki az addig unalmas formák az azelőtt sivár épületből.

Iskolánkban olyan szakemberek képzésére fordítjuk a hangsúlyt, akik a legnagyobb mértékben képesek ellátni ezeket a feladatokat, és így hangulatosabbá tenni az emberek otthonát és munkahelyeiket. Ezért várjuk azon fiatalok jelentkezését intézményünkbe, akik elhivatottságot éreznek a festő szakma szépsége iránt, és rendelkeznek némi szépérzékkel, és megvan a 10. osztályról szóló bizonyítványuk.

Ha úgy érzed, alkalmas vagy erre a feladatra, és biztos megélhetést szeretnél a jövőben jelentkezz te is festőnek.

Felvételi irodák: (Jelentkezés, információ)
4600 Kisvárda, Szent L. út 38. (45) 500-290
4400 Nyíregyháza, Körte u. 34. (42) 506-972
4032 Debrecen, Piac u. 60. (52) 423-894

Tags: , ,
Menü