SZKTV 2008. Egy verseny krónikája

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola SZKTV 2008. Egy verseny krónikája Hírek

2007-es tanév. A „kis elsősök” ámulva-bámulva figyelték az eseményeket. A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola nyíregyházi tagintézményének 2 tanulója nagyot „alkotott”. Az SZKTV döntőjén nagyon szép eredményt értek el, és nem utolsó sorban vizsgamentességet kaptak versenyeredményükre.

Ekkorra többekben is megérlelődött az elhatározás, hogy jövőre majd ő is megmutatja. Az elhatározást tett követte. 2007. novemberében elkezdődött a kemény munka. Néhány, immár 2. éves informatikai hálózatirendszer-telepítő tanuló a tanórákon kívül, délutánonként egy plusz felkészítésen vett részt.

A heti rendszerességgel, tanfolyam jelleggel működő Cisco Hálózati Akadémia hallgatóiként szakmájuk mellé egy másik szakmát és bővebb ismereteket szereztek.
Ezen kívül hetente egyszer oktatójukkal SZKTV-felkészítésen vettek részt. A kemény munka sok kitartást és lemondást követelt a leendő versenyzőktől, de ketten végig kitartottak és emelt fővel várták a megmérettetést. Kis késéssel, de végül kiderült, hogy mikor lesz az elődöntő. Ekkor már leadták a nevezést, s tudták innen nincs visszaút. Nem mintha visszaléptek volna, de innentől tétje volt a meccsnek. 2008. február 13-a az elődöntő napja. Az izgalom nyirkossá tette a tenyereket. Nem a tudásukban kételkedtek. Alig egy napja tudták meg, hogy a megszokottól eltérő módon, elektronikus úton, Interneten keresztül fognak vizsgázni. Megkezdődött az elődöntő. Mindösszesen 60 perc alatt kellett 61 kérdésre válaszolni. A kérdések jöttek, az idő rohant. Felügyelő tanárok kisebb csapata figyelte minden mozdulatukat, nehogy tiltott eszközöket vegyenek igénybe. A nyomás nagy volt, de tudásuk legjavát adva, elismerésre méltó eredményt értek el. A feladat nem volt könnyű. Az elért eredményt azonnal megtudták, hogy az milyen helyezést jelent, arra még várni kellett. Csaknem egy hónap eltelte után meg lett az eredmény. Egyikük, Gál Péter, döntős. Egyike az ország 10 legjobbjának a szakmából. A játszma nem ért véget.

Rövid e-mail-es egyeztetés után, immár tudható az elkészítendő LAN-WAN hálózati tervezési feladat, melyet a döntő helyszínén kell megvédeni. Ez volt a kisebbik munka, hiszen 2-3 hét alatt, mint később kiderült szinte tökéletesen sikerült megoldani.
A másik feladat, melyet gyakorlatban kell megcsinálni, az még csak nem is sejthető. A tavalyi döntő ismeretében is teljes a bizonytalanság, mivel a szakma sokrétű kihívásokkal állíthatja szembe a szakembereket, ezért a döntőben is bármi lehet.
Az egyetlen megoldás, ha „mindenre” felkészülünk. Hosszú hetek teltek el, de az idő mégis elrepült.

2008. április 16-17-18. A 2007/2008-as tanév OSZTV-SZKTV informatikai szakmacsoport döntőjének napjai. A döntő helyszíne: Debrecen, Mechwart András Gépipari Szakközépiskola. Április 16-án délután a versenyzők és kísérő tanáraik megérkeztek a helyszínre. Azonnal látszott, ahogy akik a verseny sikeres és gördülékeny lebonyolítását vállalták, azok napok óta ott lehetnek, a szervezés talán hónapokkal előbb megkezdődött. A regisztráció után mindenki elfoglalta szálláshelyét, hogy az esti ünnepélyes megnyitóra felkészülhessen és az alkalomhoz illő öltözékben jelenhessen meg.

Az ünnepélyes megnyitó során a szokásos üdvözlés után megismerhettük az egyes szakmák versenyfelelőseit, a vizsgabizottság tagjait. A verseny elnöke Dr. Kozma László, az NSZFI képviselője Plósz Antal volt. Az informatikai hálózatirendszer-telepítők versenyfelelőse Vajda László. A verseny szervezését Csontó Béla, a Mechwart András Gépipari Szakközépiskola igazgatóhelyettese felügyelte. A megnyitó után elkezdődött a verseny. Az első lépés a versenyzők titkosítása, azaz minden versenyző kap egy azonosító számot. Ezzel a számmal azonosítják magukat a verseny során. Név nélkül, hogy elkerülhető legyen a vizsgabiztosok részrehajlása, azáltal, hogy semmit nem tudnak a versenyzőről. Ki ő, honnan jött? Nem fontos, csak az, amit tud. A titkosírási procedúra után egy gyors vacsora, majd a pihenés. Ez volt az elmélet. A gyakorlatban sem versenyző, sem kísérőtanár ezen az éjszakán nem pihent. A legkülönbözőbb gondolatok kavarogtak mindenki fejében. Félhangos esélylatolgatásokkal telt az idő, végül a fáradtság győzött. 2008. április 17. 5 óra. Fáradtan, de felspanolva ébredtek a versenyzők, égve a vágytól, hogy megmutathassák, ők a legjobbak, és megérdemelten kerültek a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjébe. A verseny reggel 7 órakor kezdődött, de már jóval előtte mindenki a helyén ült. A döntőt szervező iskola versenyzői rutinos magabiztossággal foglaltak helyet az ismerős környezetben. A messziről érkezettek kezdeti lámpalázát oldotta az otthonról hozott eszközök, szerszámok ismerős látványa, érintése, s egyre magabiztosabban várták a versenyfeladatot, a kihívást, melynek legjobb tudásuk szerint megfelelhetnek.
Végre megkapták a kérdéseket. Az idegen nyelvezet kezdeti meglepetése után, a szakmát jól ismerő ifjú szakemberek hozzáláttak a feladathoz. Egy valós eszközön, egy Cisco routeren kellett olyan feladatokat végrehajtani, melyeket a valóság ihletett. Olyan feladatot, mellyel majdani munkahelyükön nap mint nap találkozhatnak. A feladat elvégzéséhez szükséges tudással rendelkeztek, de az eszközök hiányosak voltak.
A feladat része volt ennek kiegészítése, többek között saját készítésű hálózati kábellel csatlakoztak a routerhez. A rendelkezésre álló számítógépbe hálózati kártyát szerelve létre tudták hozni a kapcsolatot a két eszköz között, ezután hozzáláthattak a tényleges feladathoz. A versenyfeladat további részében hálózattervezéshez szükséges számításokat kellett elvégezni, majd a kapott eredményeket felhasználva elkészíteni egy szimulátor programmal a hálózatot és a feladat szerint működőképessé tenni, továbbá szintén a valóságból vett példa szerint, korlátozni és engedélyezni az egyes eszközök, szolgáltatások elérhetőségét. Ezután jött az otthon, megadott szempontok szerint elkészített LAN-WAN terv védése. A vizsgabiztos szakértő szeme fürkészte az elkészített vizsgamunkákat, majd célzott kérdésekkel bizonyosodott meg a tervet készítő személyéről, illetve a terv használhatóságáról. A később megtudott pontszámok alapján versenyzőnk ezt az akadályt is sikeresen vette.

Szent Bazil Középiskola SZKTV 2008. Egy verseny krónikája Hírek

A mintegy 5 órás gyakorlati feladat és a hálózatterv védésével a verseny véget ért. Az eredményt csak másnapra ígérik, addig el kell terelni a gondolatokat.
Eközben a kísérő tanárok a nekik szervezett előadásokat hallgatták végig. Az egyik előadáson az NSZFI által támogatott tananyagfejlesztésről volt szó. Az átalakult OKJ-s rendszerhez készített tananyagok elkészítésének lépéseit ismerhették meg.
Színvonalas előadás hangzott el egy digitális osztálynaplóról, mely mindent tud, mint az eredeti papír alapú osztálynapló. Betekintést engedett egy lehetséges jövőbe, mikor minden adminisztrációt elektronikus formában végeznek a tanárok, és úgy is tárolják, s talán örökre elfelejthetjük a papírt, a környezetvédők nagy örömére. Az OKJ rendszer átalakulása a vizsgáztatást is érinti. A következő előadás erről szólt. Amit versenyzőink megtapasztalhattak az elődöntőn, azzal nemsokára mindenki találkozhat. Nevezetesen tervezik az OKJ vizsgák írásbeli részeinek teljesen elektronikus lebonyolítását. Az előny nyilvánvaló – az eredmény szinte azonnal megvan. Nincs vita a javítási útmutatóról, kizárja a tanári tévedés lehetőségét. Így valóban egységes lehet a vizsgáztatás. Mindezekkel fontos, a tanári munkát érintő dolgokkal kapcsolatban lehettünk tájékozottabbak. Azonban volt, ami még jobban lehűtött mindenkit, szinte egyszerre felébresztve a gyermeki kíváncsiságot, az informatikai-műszaki érdeklősét. Egy robot. Egy kis egyszerű, de nagyszerű robot. Néhány lelkes fiatal debreceni diák, napok alatt olyan bemutatót hozott össze a kis robot segítségével, mellyel meglett tanárembereket hosszú percekre lefoglaltak. Megfordult a világ? A diák tanítja a tanárt? Igen és mégsem. Most a tanár tanulhatott valami újat, de már tovább is gondolta mindezeket és tanítani vágyta. Jó volt egy kicsit diáknak lenni, de hamar utolért a valóság.

Mindenki egyszerre elkezdett aggódni a tanulóiért. Vajon mi volt a feladat? Vajon helytálltak-e, ahogy elvárható tőlük.
Diák és tanár egyidőben értek az udvarra. Az első lelkes élménybeszámolók után felmerült egy kérdés. Mit csináljunk reggelig? Mivel tereljük el gondolatainkat, amíg megtudjuk az eredményt? A válasz kézenfekvő. Egy nagy múltú városban, melyben a történelem viharai számtalanszor végigsöpörtek. Egy egyetemvárosban, ahol a tanulás hagyomány és „nemcsak középiskolai fokon”. Egy városban, ahol az építészetet nemcsak tanítják, de művelik is. Kézenfekvőnek tűnt egy városnézés. Az iskola, ahol a verseny zajlott, idén ünnepli 100. tanévét. A környék hasonlóan patinás épületeinek szemügyre vétele után: irány a belváros. A méltán híres sétálóutca díszburkolatait koptatva tisztelettel tekinthettünk fel az ódon hangulatot sugárzó, csodálatosan felújított épületegyüttesekre. Egy kis utcácskában igazi kincset fedeztünk fel. Itt valóban megállt az idő. Egy, a XX. század legszebb korszakait idéző cukrászda-kávézóra bukkantunk. Mintha az elmúlt 50 év nyomtalanul repült volna el felette. Nehezen, de eltelt a délután, majd az este. Talán most még nehezebben sikerült mindenkinek elaludnia mint előző este. Sebaj – gondoltuk -, mivel az eredményhirdetés csak 10 órától lesz, másnap ráérünk pihenni. A szállás egy kollégiumban volt, és köztudottan vannak szépségei a kollégiumi életnek. „6 óra van, ébresztő” – üvöltötte a hangosbemondó. Ennyit a pihenésről. Gyors ébredés után könnyű reggeli séta. Egy kávéért mindent. 2008. április 18. 10. óra. Eljött ez a pillanat is. Ahogy a megnyitót, a záróünnepélyt is a rendező iskola igazgatója kezdte köszöntő szavaival. Méltatta azon cégek és vállalkozók önzetlen támogatását, melyek segítették az OSZTV szervezését, illetve hozzájárultak ahhoz, hogy méltó módon gratulálhassanak a győzteseknek.

Plósz Antal méltató zárószavai után Dr. Kozma László vizsgaelnök emelkedett szólásra. A versenyzők teljesítményét kiemelve megemlítette, aki itt van, az mind győztes, mivel iskoláját képviselve itt van az ország legjobbjai között. Ezek után a helyezés másodlagos. Külön kiemelte az elsők között az informatikai hálózatirendszer-telepítő versenyzőket, akik a gyakorlati döntőn 85%-os átlagteljesítményt nyújtva mindannyian teljesítették a vizsgamentességhez szükséges szintet.
Az ünnepi köszöntőbeszédek során az egyéni támogatók közül kiemelték a rendező iskola volt tanulóját, aki néhány éve egy OSZTV versenyt megnyert, majd saját vállalkozásba kezdett. Sikeres vállalkozóként azóta is a tanulmányi versenyek lelkes támogatója, idén is értékes ajándékokat hozott. A tényleges eredményeket Csontó Béla igazgatóhelyettes ismertette. Az informatikai hálózatirendszer-telepítőkkel kezdte. A helyezések – néhány meglepetéstől eltekintve – a papírformát mutatták. Iskolánk tanulója Gál Péter az előkelő 10. helyezést érte el, és sikeres szereplésének jutalmául elnyerte a vizsgamentességet. Valaki ismét öregbítette iskolánk hírnevét, s nem utolsó sorban önmagának is dicsőséget szerzett.

Szent Bazil Középiskola SZKTV 2008. Egy verseny krónikája Hírek

Iskolánkat érintő örömteli események még nem értek véget. A szoftverüzemeltető versenyzők között szintén volt egy diák, aki a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola tanulójaként szintén dicsőséget és hírnevet szerzett önmagának és iskolájának. Meglepetten és örömmel hallgattuk az örömhírt, 8. helyezettként ő is vizsgamentességet szerzett. Ezek után az események felpörögtek. Rövid idő alatt lezajlott az eredményhirdetés, az oklevelek, mentességet igazoló okmányok átvétele. Hirtelen épületen kívül találtuk magunkat. Rájöttünk, hogy elérkezett a búcsú pillanata. Az együtt eltöltött napok, a végigküzdött órák alatt összerázódott a csapat, ellenfelekből barátokká váltak. Szent eskü alatt ígérik, találkozunk, beszélünk még. Egy biztos, gratulálunk mindenkinek, aki itt volt. Dicsőség ez tanárnak, diáknak, iskolának egyaránt. Gratulálunk nekik.
Obuczki Béla Szaktanár

Tags: , , ,
Menü