A Reanimációs Központban jártunk

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola A Reanimációs Központban jártunk Hírek

Rendkívüli egészségtan órán vehettünk részt a Felnőttek Szakiskolája, Szakközépiskolája és Gimnáziumának dajka képzésén résztvevő diákjaiként 2007. november 19-én.

Az „órára” a Jósa András Kórház Oktatási Osztályán került sor, ahol a kórház dolgozóival egyetemben végighallgathattunk és láthattunk egy magas színvonalú előadást és bemutatót az elsősegélynyújtás alapszabályairól.

Az előadást Buda Károlyné Katika, a Reanimációs Központ vezetője tartotta.

Katika néni nagyon alaposan, részletesen, ugyanakkor érdekfeszítően, lendületesen magyarázott el és mutatott be mindent, ami az elsősegélynyújtással kapcsolatos. Kezdve a szabályos mentőhívás ismertetésétől a vérzéscsillapításon át egészen a vegyi sérülések ismertetéséig. Olyan érdekességeket is elmesélt nekünk, hogy mit szimbolizál a Konstantin kereszt, amelyet minden mentős az egyenruháján visel.
Néhányan mi is aktív részeseivé váltunk a bemutatónak, amikor pl. velünk szemléltetett egy-egy szituációt.

A szünetekkel tarkított több mint 6 órás előadás alatt – amely a laikusok számára is teljesen érthető, nyomon követhető volt – rengeteg új és hasznos információval gazdagodhattunk, szinte észre sem vettük az idő múlását.

Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a színvonalas előadáson, és új élményekkel és ismeretekkel gazdagodhattunk.

Alig várjuk november 26-át, amikor a gyakorlatban is kipróbálhatjuk, amit már elméletben elsajátítottunk.

II. évfolyamos dajkák

Tags: , ,
Menü