Egészségkultúra a gyakorlatban

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Egészségkultúra a gyakorlatban Hírek

A Felnőttek Szakiskolája, szakközépiskolája és Gimnáziuma debreceni tagintézményének felzárkóztató képzésre járó diákjai 2007. október 13-án rendhagyó egészségkultúra órán vehettek részt. A Főnix Csarnokban rendezett Lakáskultúra és Wellness Expóra látogattunk el szaktanárunkkal, Német Botonddal. Meglepetésként ért minket tanár úr bejelentése, de örültünk, hogy ilyen formában tartjuk meg az órát.

Reggel az iskolánál gyülekeztünk, és busszal, autóval mentünk a Kassai úti kiállításra. A csarnok előtt még csoportkép is készült rólunk. Belépve már a fogadtatás is érdekes volt: a levegőben távirányítós léghajó repkedett. Ez volt az egyik hirdetőfelület.

Több szinten zajlott a bemutató. Érdekes volt látni a különböző technikai csodákat, amelyek mind hozzátartoznak a wellness fogalmához, így egészségkultúrához, az egészséges életmódhoz is. Láttunk jakuzzikat, amelyek zenéltek, és akár 12 ember is használhatja egyszerre, különféle szaunákat, infraszaunát, speciális porszívót, amely még a vizet is felszívta. Nagyon érdekes volt az az infrakamera, mely olyan sugarakat bocsát ki, amely méregteleníti az emberi szervezetet.

Szent Bazil Középiskola Egészségkultúra a gyakorlatban Hírek

Számtalan dolgot ki is próbálhattunk, s mi éltünk is a lehetőséggel. Beleültünk a masszázs-fotelbe és teszteltük a stressz-mérőt (valójában magunkat): ez egyes embereknek igen nagy meglepetést okozott. A lányok nagy örömére fel lehetett próbálni a drágaköves ékszereket. Szintén a hölgyeknek kedvezett a körömdíszítés is, közülünk is beálltak a műkörmös sorába, aki névjegykártyát is adott nekünk. Egy másik kiállítónál, aki akarta, az ezüst ékszereit is megtisztíttathatta.

A nyelvek iránt érdeklődők találtak külföldi tanfolyam ajánlatokat, amelyekhez DVD-t is adtak. Számtalan reklámtollat, lufit vihettünk haza, ezen kívül sok szórólapot és újságot osztogattak a hostessek, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, kellemesen és mozgalmasan telt ez a rendkívüli egészségkultúra óra. Reméljük, sok ilyenben lesz még részünk.

Készítette: Hajdú Éva, László Nikolett, Oláh Mónika, Solczi Mónika, Szajkó Erika, Talányi Emese, Kemecsei Gergő, Lőrinczi Richárd, Zelenka Ferenc

Szent Bazil Középiskola Egészségkultúra a gyakorlatban Hírek

Tags: , ,
Menü