A szakmunkásképzésről

folder_openHírek

A Felnőttek Szakiskolája, Szakközépiskolája és Gimnáziumában idén először gondoltunk azokra is, akik még nem töltötték be a 16. életévüket, de rendelkeznek a 8 általános osztályos végzettséggel. Ennek megfelelően kétféle szakmunkásképzést indítunk: két éves képzést azok számára, akik csak 8 általánossal, egy éves képzést a 9.-kel is rendelkezőknek.

A szakmunkás képzés célja, hogy olyan alapműveltséget adjon az itt tanuló diákok számára, amely után a szakképző évfolyamokon továbbtanulhatnak: Dajka, Gyermek- és ifjúsági felügyelő, Gazda és Pék-cukrász képzésekre specializálódhatnak a tanulók.

A választásban segítségükre van az is, hogy az általános alapműveltségi tantárgyak mellett szakmai alapozó modul is beletartozik a képzésbe. Így könnyebb a választás annak is, aki esetleg még bizonytalan a jövőjét illetően.

Tags:
Menü