A Debrecen Televíziónál jártunk

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola A Debrecen Televíziónál jártunk Hírek

Mint az már a korábbi cikkekből is kiderült, a marketing- és reklámügyintéző szakos tanulókként igen sok lehetőségünk van az órán megtanultakat látni és tapasztalni a valós szakmai életben. Hol hozzánk jön el előadást tartani egy szakember, hol mi megyünk el, hogy meggyőződhessünk eme szakma szépségéről. Tanárnő az órai anyaghoz kapcsolódóan szervezi részünkre a látogatásokat. 2007. február 02-án reklám óra keretén belül a Debrecen Televíziónál jártunk terepszemlén. A Petőfi téren található székház előtt nap mint nap eljárunk, de csak most adódott lehetőségünk szétnézni. Idegenvezetőnk Lipcsei László értékesítési és marketingvezető volt. Ő korábban a Hajdú-Bihari Napló marketingese is volt, annak a Fülöp Istvánnak az elődje, aki korábban már járt nálunk előadást tartani munkájáról.Bevezetésként Lipcsei úr a televízió kialakulásáról, felépítéséről és működéséről beszélt. Kaptunk tőle egy-egy írásbeli prezentációt a 2004-es és a 2005-öt évet illetően a reklámköltségekről, eredményadatokról, bevételi és kiadási adatokról. A DTV az egyik legnagyobb és legjobban felszerelt helyi televízió országos szinten. Nemrég helyezték üzembe a teljesen felszerelt közvetítő kocsijukat, mellyel szintén egyedüliek kis hazánkban. A közvélemény-kutatások és a folytonos visszajelzések igazolják, hogy a magazin – és hírműsorok a legnézettebb programok. A Napszemle című műsor eddig három alkalommal is elnyerte a Helyi Érték Díjat. Az elmúlt pár héten váltottak arculatot. Ennek következtében lecserélték a logójukat, a hátteret és egyéb díszleteket. Persze minden beszéd hiábavaló, ha nem láthatjuk élőben, ezért bementünk a nagystúdióba, ahol a műsorok forgatása történik. Nagyon érdekes volt, hiszen többségünk ilyet tényleg csak a tévében lát. Mivel természetesen folyamatosan megy a műsor több képernyőn is, rögtönzött reklámelemzést végeztünk. Láthattuk azt a UPC-s reklámot, ami csak másnap került országos képernyőre. Bevalljuk őszintén, egy kicsit nagyobbnak gondoltunk egy ilyen stúdiót, bár így is minden szegletében volt egy-egy díszlet, amelyek különböző műsorokhoz tartoznak. Megtudtuk azt is, hogy a súgógép hogyan működik (ami tulajdonképpen az az óriási kamera, amelyek mögül az operatőrök ki sem látszanak), és azt, hogy azért kell ennek ellenére a műsorvezető kezébe az a rengeteg papír, hogy ha mégis beütne a csapás, a szöveg azért ne akadjon el. Nagyon érdekes volt élőben látnunk egy televíziós székházat. Lipcsei László felajánlotta, hogy akit a továbbiakban is érdekel ez a szakma, szívesen lát és segít bárkit ezen a téren. Jó volt tudni azt, hogy vannak akik még segítik a fiatalok pályára kerülését. És ki tudja, talán tőlünk kerülnek ki a jövő új műsorvezetői.

Felnöttek Középiskolája, Debrecen

Készítette: Antós Bernadett, Törő Csaba

Tags: ,
Menü