Fodrász bemutató egykori iskolámban

folder_openHírek

2006. április 28-án 3 osztálytársaim és én fodrász bemutatót tartottunk a Kisvárdai Szent László Középiskolában. Nagy megtiszteltetésnek tartottam mint volt Szent László-s diák. Hegedűs Árpádné kért fel minket erre a feladatra és számított szakmai tudásunkra. Eleinte féltünk a megmérettetéstől, hiszen első éves tanulóként nem tudtuk elképzelni, mit is csinálhatnánk egy ilyen rendezvényen. Sokat törtük a fejünket és végül belevágtunk a nagy feladatba. Előtte való napokban rengeteget készültünk, és amikor elérkezett a várva várt pillanat, kicsit félve léptük át a Szent László Középiskola kapuit. Rengeteg figyelő szempár nézett minket, hogy e négy, számukra idegen fiatal vajon mit fog nekik mutatni.

Félve, de elkezdtük a bemutatót. Ahogy teltek a percek, egyre többen figyeltek minket és egyre jobban alakultak kezeink között a hajtincsek. Érdekesebbnél érdekesebb kérdésekre feleltünk, amit az iskolával és a szakkal kapcsolatban tettek fel. Végül szétosztogattuk a szórólapokat és már ott volt az idő, hogy befejezzük munkánkat. Boldogok voltuk, hogy ott lehettünk és mutathattunk valami újat. Örömünkre szolgált, hogy mi nyújthattunk betekintést a fodrász szakma rejtelmeibe.

Iványi Katalin
11/AA-N/2005.
Fodrász tanuló

Tags: , ,
Menü