Fodrászverseny 2005

folder_openHírek

A hagyományoknak megfelelően ez évben is megrendezésre került – immár 65. alkalommal – a szakma fejlődését, a szakmai összetartást segítő országos verseny és bemutató. Több szempontból is jelentős ez az esemény a tanulók számára. A versenyre való felkészülés során csiszolják szakmai ismereteiket, új fogásokat sajátítanak el, gyarapodik szakmai tudásuk. A felkészülési időben megtanulnak küzdeni egy cél megvalósításáért, és megtanulják azt is, hogy egy-egy cél elérése akár lehet például a versenyre felkészülés is. A verseny alkalmat ad a versenyzőknek és a felkészítést végző oktatóknak, mentoroknak, mestereknek, hogy saját tudásukat összevessék a tőlük földrajzilag távol lévő társaikkal, hogy egy képzeletbeli szakmai rangsor alakuljon ki. Ez a rendezvény számot ad arról, hogy hol tart a jövő nemzedék felkészültsége, valamint lendületet, önbizalmat ad a pályakezdő fiataloknak.

2005. 11. 06-án a debreceni fodrász tanulók és gyakorlati oktatóik egy maroknyi csapata fél 5-kor indult Budapestre. A versenyen Baloghné Bökönyi Renáta I éves esti és Hamar Tamás I éves nappali tagozatos diákok indultak. Renáta és Tamás egyaránt nevezett a szalontechnika babafejen és a technikai nappali főn frizura versenyszámban. Ezekhez szabad kategóriában Renáta a menyasszonyi frizurát választotta. Versenyzőink szépen szerepeltek, de az eredményhirdetést már nem tudtuk megvárni. Másnap értesültünk arról, hogy helyezést ugyan nem értünk el, de nagyon sok emberi és szakmai tapasztalttal gyarapodtunk.A versenyzők mellett a pusztán szakmai érdeklődőknek is számtalan izgalmas pillanatot tartogatott a fodrászverseny és a fodrász-show. Ízelítőt kaptunk a férfi felnőtt szalon stílus és divatfrizura hajvágással kategóriából, a női szakág estélyi frizura és hajvágás, a címlapfotó és az alkalmi konty 2005-ös trendjéből. A Bartók teremben a versennyel párhuzamosan bemutatót tartott a Perényi Fodrászegyesület, a JOICO – Smink és Haj Style, a debreceni Melír Szalon, a Street, a Mályás Szalon, a Blue Hawai, a Wella Workshop 2005 Országos Bemutatósorozat.Az elkészült fotók csak néhány mozzanatot örökíttek meg, de ötleteket adhatnak az év végi és a szakmai vizsgamunkákhoz.

Tags: ,
Menü