Írásbeli vizsga – 2. nap
2012. május 16-án reggel 8 órakor írásbeli vizsgával kezdődött a nap a Kozmetikus, valamint két Fodrász osztályunk számára. Ezt követően a dokumentálás és nyilvántartás vezetés számítógéppel vizsgafeladat következett, melynek időtartama 30 perc volt. A diákok feldíszített tanteremben, ünneplő öltözetben és tudásuk legjavát nyújtva vágtak neki a napnak. A 13. évfolyamos fodrászok ugyanezen a napon szóbeliztek is Szépségszalon létrehozása, gazdálkodása, marketingje vizsgafeladatból. Kozmetikusaink három órás komplex szakmai központi elméleti feladatsort oldottak meg. A nap folyamán a diákok fáradtan, de némi megnyugvással hagyták el az iskola épületét, bízva abban, hogy az akadályokat sikeresen vették.
A vizsgaidőszak megkezdődött a 2011/2012-es tanévben. Célegyenesben a kisvárdai Vámügyintézők!
2012. május 15-én nagy izgalommal gyülekeztek a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában a Vámügyintéző szakos tanulók, hiszen kezdetét vette a szakmai írásbeli vizsga. A diákok alkalomhoz illő, elegáns öltözékben jelentek meg és feszült várakozással foglalták el helyüket a kijelölt tanteremben.
Kozmetikus Szintvizsga Kisvárdán
Minden szakmát tanuló fiatalnak fontos megmérettetés a szintvizsga, mely megmutatja, hogy az aktuális tananyagot milyen szinten sikerült elsajátítani és egyben belépő is a szakmai vizsgára. Így volt ez a 13. évfolyamos kozmetikusoknál is, melyre 2012. 05.10-én került sor a kisvárdai tanszalonban, ahol minden feltétel adott a szakmai felkészüléshez. A gyakorlatra sokszor jöttek a modellek, mellyel mindenki jól járt: amíg ők szépültek,a tanuló gyakoroltak és egyre ügyesebbek lettek- melyet a jó eredmények is bizonyítottak. A vizsga teljesen „életszerű”feladatokból állt össze: fel kellett ismerni a modell bőrtípusát és kezelési tervet készíteni majd ez alapján a kezelést el is végezték, festettek szempillát és szemöldököt, gyantáztak és nappali sminket is készítettek.
Fodrász szintvizsga Kisvárda
2012. május 9-e nagy nap volt a 11-es Fodrász tanulók életében. A szintvizsga napja volt ez. Már kora reggel nagy izgalommal gyülekeztek a diákok, hamar frissen vasalt munkaruhájukba öltöztek és előkészítették felszerelésüket, eszközeiket. A 2012-es szintvizsga 5 munkafolyamatból állt: Női alaphajvágás, Borotválás, Gyűrű-rakás kifésülése, Dauercsavarás babafejen és Vashullám babafejen. Egy eseménydús és eredményes napot tudhatunk magunk mögött, túl vagyunk első nagy megmérettetésünkön. Tapasztalatokkal és a várt eredményekkel gazdagodva boldogan térhettünk este haza.


